Adatbázisban Szövegtárban
Adatbank café
Az előadásról 2008 után nem csak a jegybank, hanem a mindenkori kormány szerepkörét is egyre többen megkérdőjelezik. Sokak szerint erőteljesebb állami irányítás alá kell venni a reálgazdaságot, Juhász Jácint mégis szembeszáll ezzel a nézettel. Elmondása szerint a piaci kudarcoknál, mint például a nem tökéletes versenykörnyezet, a közjavak biztosítása vagy az externáliák kezelése, eddig is jelentős volt az állami beavatkozás. Szerinte inkább arra lenne szükség, hogy beengedjük a piacot az oktatás, egészségügy, nyugdíjbiztosítás területeire, mert így lehetne hatékonyabbá tenni ezeket a szolgáltatásokat. Fontos, hogy az állam inkább szabályozó, mint finanszírozó legyen, ugyanis véleménye szerint "nincs már válság. Ami most van, az egy permanens állapot, egy új gazdasági berendezkedés, amihez alkalmazkodni kell". Az előadóról Juhász Jácint, közgazdász, egyetemi adjunktus, BBTE. Közgazdász, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági és Gazdálkodástudományi Karának adjunktusa, Melinda Instal Rt stratégiai menedzsere. Szakterülete a vállalati és közösségi pénzügyek, kiemelten a kockázat és kockázatkezelés képezi kutatásainak központját.

  • Adatbank Café 5.
  • FELVÉTEL DÁTUMA: 31.05.2012
  • KÖZZÉTÉTEL DÁTUMA: 05.02.2013
  • HELYSZÍN: Kolozsvár

Juhász Jácint

Pénzügyi válság, gazdasági válság, kormányzati válság. Merre tovább?

közgazdaságtan

Videó elküldése e-mailen




Videó beszúrás



  • Megosztás

Eszmecsere a videóról

Támogatók

  • média- és szakmai szervezők

  • támogatók